*Kék víz, csobogás, hínárszag és narancssárga naplemente. Alpha a lábát lógatja a vízbe, dohányzik, néha belahamuzik a hullámokba. Ádám rezzenéstelenül ülve mered előre. Barry az intelligens, nyugodt, ám a szituáció felett érzett túláradó "kényelmetlenség" értelmiségi tekintetével méregeti a tájat. A könyvet, amit eddig a kezében szorongatott, gondosan lehelyezi a karfára. Alphára néz.*
- Ez egy tó.
- ...
- Mennyire kibaszottul igaz. Le vagyok nyűgőzve.
- Segítettem idecipelni, mert azt mondtad, megtaláltad a tengert.
- Hát...
- Egész konkrétan emlékeszem, amikor - háttal nem kezdünk mondatot, előre is köszönöm - azt mondtad, hogy megtaláltad. Még a "tenger" szót is használtad. Rögtön az óceános mondat előtt. Végigvonszuljuk a tájon, ideérünk és minden, amit prezentálni tudsz az definitíve nem rendelkezik a tenger meghatározó tulajdonságaival. Ráadásul a hegyek is homályosak, ide látom. És ilyen hatalmas fűzfa nem nő efféle partszakaszokra mert eddigre bedől alatta a talaj. Az a nád pedig csak a trópusokon él meg.
- Befejezted? *Kavargó fehér füstfelhőt fúj. Mennydörög.*
- Nem fejeztem be. Erre kellett a Kulcs? Legalább próbáltál volna meg tengert csinálni!
- Próbáltam baszod! Nem ment, egyáltalán nem. Ennyire tellett. Szerintem teljesen korrekt. Haladás, érted?
*Csönd. Vízocsobogás.*
- Nézz rá, már teljesen máshogy fest! *Mindketten Ádámra pillantanak. Hosszú másodpercek telnek el. Ugyanúgy néz ki.*
- Ugyanúgy néz ki.
- Én legalább próbálkozom, amíg te olvasol.
- Nem szeretnék reagálni a személyes kompetenciánkat érintő felvetéseidre.
- Fel akarsz dühíteni?!
- Nem. Én csupán azt mondom, hogy mind a ketten máshogy kezeljük a fennálló problémát.
- ...
- Mondjuk úgy, hogy nem az "alkotás" az egyetlen erősséged.
- *Csönd. Összeszorított fogak.* Rendben, NYERTÉL! A következő menet a tiéd.
- Sejtettem. *Hideg, érzelemmentes mosoly.*
*Alpha megsemmisítő pillantást vet a másikra. Lehunyja a szemét és mély levegőt vesz. Az erek kidagadnak a halántékán, az állkapcsa remeg. A víz fodrozódik a lába körül. Kettéharapja a cigarettát. Pár kilométerrel odébb mély dübörgéssel megnyílik a föld és az ég. Barry lemondó sóhajjal felveszi a könyvet és olvasni kezd, miközben a lokális apokalipszis elnyeli a homályos hegyeket, az idegen növényeket, a halak nélküli tavat. A haldokló táj brutális hangerővel kiáltja világgá alkotója dühét, de Ádámot ezt sem hatja meg. Némán ül tovább a betonná és acéllá alvadó víz tomboló hullámai közepette.*
