Mélységes én

*Hamisítatlan városmélye. Piszok, szürke sínpályák, felüljárók és aluljárók, falfirkák, felsővezetékek, kopott beton és hulló vakolat ameddig a szem ellát. Barry a Gondolkodó pózában, elmélyülten kocogtatja a könyv gerincét a szék ülőkéjéhez. Ádám meredten bámul előre. Alpha jobb kezében egy Chardonne feliratú palack (valódi tartalma háztáji cseresznyepálinka), a ballal kitámaszt, próbálja magát az utcai lámpa fénykörében tartani. Nehezen megy, mert himbálózik. Nagy levegőt vesz, fókuszál.*

- Szeretnék ide egy szép szakadékot. Olyan költőit, vágod, aminek a túloldalán súlyos, sötét fenyves takarja ki a tájat, a háttérben pedig elegáns alpesi fogadó nyílásain ömlik ki az aranysárga fény, a Háborúnak már két éve vége van, a repülő Casablancába útközben lezuhant...
- Részeg vagy.
- Lófaszt! Most látok tisztán igazán. Annyira igazán, hogy a sznob film noir nyálas-hamis pátosza alatt is képes vagyok meglátni a Zigazságot! Kitúrni a giccs mindent elborító takonyrengete alól az értékesebb darabokat. Mármint, persze az is takonyból van. Csak az a keményebb fajta, vágod, amit már a takonytömeg gyémánttá sűrűsített, ezért szinte megkülönböztethetetlen...
- Ügyes.
- Én is meglepődtem, hogy ki tudtam mondani, mindegy. Szóval. Ami ugyanolyan, mintha szikla lenne. Értékes szikla. Érted. Ez a valódi tragédia. Hiába van takonyból, ha a szikla minden tulajdonságával megegyezik, érted. Csak azért tudod, hogy takonyból van, mert takonyban találtad. Ez. A. Mindenség. Valódi. Tragédiája.
*Szünet. Újabb korty.*
- Sajnos kurva jó ez a Sárdoné. *Röhög. Bal kézzel kitépi a lámpaoszlopot és elhajítja. Hangos dörrenéssel letépi a szemközti ház tetejét. A porfelhő és a törmelék egy ideig lebeg a levegőben, aztán visszajátsszák magukat az eredeti helyükre. A szikrázó drótok összenőnek, a lámpaoszlop a helyére pattan, a beton elsimul. Minden a régiben. Alpha az oszlop tövébe rogy.*
- Elég, fejezd ezt be! Ezt nem olyan könnyű eltiporni, mint az előzőt. Ez másból épült. Az alapok szilárdak, a díszlet a helyén van, az óra ketyeg, az alkotó pihen.
- De eltévedtünk, te beképzelt, nagypofájú KORCS! Meguntam, elég.
- Nem. Még nem fejeztük be. Más dolgok is várnak itt ránk. Dolgok, amikkel törődnünk kell.
*Alpha lassan felnéz.*
- Átvertél, te rohadt kurafi. Nem is a tenger az elsődleges célod, nem is az Ő felébresztése.
- Az elfogadható szintű létezéshez a jelenlegi állapotunk egyszerűen NEM elég. Szép dolog a tenger. Én is tudom. De infrastruktúra, elemzés nélkül egyszerűen nem éljük meg, hogy eljussunk odáig. Megrohadunk a süllyesztődben.
- Köcsög. Ez nem fog sikerülni.
- De, sikerülni fog. Mindkettő sikerülni fog. Nem vertelek át. Én mindig betartom, amit ígérek.
*Alpha újra kortyol. Imbolyogva Ádámhoz lép és a vállára kapja.*
- Oké, ilyenkor én viszem. Induljunk.

*Barry egy pillanatra megáll, mielőtt követné őket. Hallgatózik és figyeli a néma várost. Lopva tollat vesz elő, kinyitja a poros könyvet és beleír valamit. Majd, mintha mi sem történt volna, pedáns léptekkel a másik kettő után siet. Az utcai lámpa kialszik a három üresen hagyott szék felett.*